Hagyományok és kihívások VII. – Országos könyvtárszakmai rendezvény az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2018. augusztus 30-án (csütörtökön) szervezi meg immár hetedik alkalommal szakmai konferenciáját. A Hagyományok és kihívások sorozaton belül az idei program témái a felsőoktatási könyvtárak stratégiai fejlesztési irányai, valamint az Open Science mozgalom hatása az oktatók, kutatók publikációs lehetőségeire. #rendezvény #Országos szakmai konferencia #Hagyományok és Kihívások #Hagyományok és kihívások VII. | |
Kulturális Örökség Napjai – 60 éves az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Levéltára
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárA Kulturális Örökség Napjai keretében 2018. szeptember 15-én ismét megnyitjuk könyvtárunk kapuit az érdeklődők előtt. Könyvtártörténeti vezetésekkel, kalligráfiai és kézműves programokkal, a restaurátor-műhely és régi könyvek bemutatásával, örökbefogadási programunk népszerűsítésével, valamint koncerttel szeretnénk kulturális örökségünk védelmére felhívni a figyelmet. Az idei programsorozat részeként a jubileumát ünneplő ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Levéltára „A tudomány az életért van, s a mi életünk legyen a tudományért” – Személyi hagyatékok a 60 éves ELTE Egyetemi Levéltárban című kiállítása is megtekinthető. #Kulturális Örökség Napjai #60 éves a levéltár #jubileumi konferencia |
Akadálymentes szolgáltatások az esélyegyenlőségért – Érzékenyítő tréning
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz Egyetemi Könyvtári Szolgálat K21 Minőségirányítási Koordinációs Bizottság Akadálymentes könyvtár munkacsoportja a Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodával (SHÜTI) együttműködve érzékenyítő tréninget szervezett 2018 júniusában. A rendezvény célja az egyetemen működő könyvtárak dolgozóiban az egyetem fogyatékosügyi politikájának megerősítése, a befogadó szemlélet elősegítése és az egyenlő esélyű hozzáférés eszméjének tudatosítása volt. A rendezvényen elhangzott előadások anyagai elérhetők az EDIT repozitóriumában. #speciális könyvtárhasználati igények #Akadálymentes könyvtár munkacsoport #fogyatékosügyi politika erősítése | |
Tíz év a minőség jegyében
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ) K21 Minőségirányítási Koordinációs Bizottsága idén ünnepelte megalakulásának tíz éves évfordulóját. A jubileum alkalmából a bizottság tagjai Visegrádon kétnapos csapatépítő tréningen vettek részt, melynek keretében az idén elkészült felsőoktatási könyvtári stratégiával összevetették az EKSZ küldetését, jövőképét, valamint stratégiáját. Az elmúlt évtized sikereinek prezentálása mellett az EKSZ idei szervezeti önértékelés eredményei is napirendre kerültek. Az intenzív tréning sikerén és hatékonyságán felbuzdulva a következő nyárra újabb többnapos találkozót tervezünk. #EKSZ küldetése #jövőképe #stratégiája #tíz éves jubileum #minőslgfejlesztés |
Kedves Gólyák! Ismerjétek meg a Könyvtárat! (videó jeltolmáccsal)
Természettudományi Kar Kari KönyvtárÚj szolgáltatásként tájékoztató videofilmet tettünk közzé honlapunkon, melyen keresztül az elsőéves hallgatók betekintést nyerhetnek az 51 tagkönyvtárból álló Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ) néhány épületébe és szolgáltatásaiba. #videó | |
Iratkozzon fel Adatbázis hírlevelünkre!
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz Egyetemi Könyvtári Szolgálat Adatbázis hírlevele folyamatosan frissülő tartalommal, aktuális hírekkel és információkkal jelentkezik az ELTE-polgárok részére hozzáférhető, új előfizetésű, illetve tesztelés keretében elérhető adatbázisokról. #hírlevél #adatbázis |
De Gruyter Open Access publikálási lehetőség
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárA megállapodás szerint a De Gruyter folyóiratcsomagra előfizető intézmények kutatói minden további költség nélkül publikálhatnak a kiadó hibrid és gold Open Access folyóirataiban. #Open Access #adatbázis #DeGruyter #publikálás | |
Taylor and Francis Open Access publikálási lehetőség
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program és a Taylor and Francis kiadói csoport közötti előfizetői megállapodás keretein belül 2018-ban a kiadó a folyóiratcsomagjához Open Access publikálási lehetőséget biztosít. #Open Access #adatbázis #Taylor&Francis #publikálás |
MTMT2-s átállás
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz MTA Könyvtár és Információs Központ közleménye szerint a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) jelenlegi szoftveréről a 2018. október 1. – 2018. november 30. közötti időszakban áll át az új verzióra. Az MTMT jelenlegi rendszere várhatóan október 1-jén kerül befagyasztásra. A zökkenőmentes átállás érdekében szeptember végéig szükséges naprakésszé tenni az MTMT-ben a publikációkat és a hivatkozásokat! #MTMT2-s átállás #publikációs lista #adatfrissítés | |
Magyar Örökség díjjal tüntették ki az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárt
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárA Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság Magyar Örökség kitüntető címre tett javaslatot, hogy az arra méltó több mint 450 éves ELTE Egyetemi Könyvtár a magyar tudomány és kultúra szolgálatában bekerüljön a „Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába”. #ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár #Magyar Örökség díj #Aranykönyv |
Sikerrel zárta az idei Múzeumok Éjszakáját az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárSikeresen lezajlottak a Múzeumok Éjszakája keretében szervezett programjaink 2018. június 23-án. Több mint félezer látogatót vonzottak éjszakai túráink, a Budapesti Monteverdi Kórus koncertje és a Nagy Emma – Dénes Ábel – Sebestyén Patrik Trió jazz együttes előadása.
#Múzeumok Éjszakája #restaurátor-műhely #épülettúra #Budapesti Monteverdi Kórus #jazz együttes | | |