Luther-nyomtatványok finisszázsa
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Luther Márton munkásságát és tanításának magyarországi hatását bemutató kiállítását 2018. február 28-án különleges programsorozattal zárta. Fél évezreddel ezelőtt Luther Márton fellépése átalakította a korabeli Európa vallási arculatát, megváltoztatta a Szentíráshoz fűződő személyes viszonyt és újra bibliai alapokra helyezte a hit világát. Wittenbergben kitűzött 95 tétele máig ható reformok sorozatát indította el, melyek a társadalom valamennyi szegmensében tükröződnek. Biblia-fordítása emberek tömegei számára tette elérhetővé a Szentírás szavait. Kiállításunk a gyűjteményünkhöz tartozó értékek felvonultatásával izgalmas diskurzusra, és a reformáció örökségének felfedezésére kínált lehetőséget az érdeklődőknek. #reformáció #Luther-nyomtatványok #finisszázs #ELTE Egyetemi Koncertzenekar #Németországi Szövetségi Köztársaság Nagykövetség | |
Az Év Levéltári Kiadványa
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár és az MTA – ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport által közösen kiadott Haraszti Szabó Péter, Kelényi Borbála és Szögi László Magyarországi diákok a prágai és krakkói egyetemeken 1348–1525 című munkája a Magyar Levéltárosok Egyesülete által meghirdetett az Év Levéltári Kiadványa Díj 2017 versenyen a Levéltári szakmai kiadványok kategóriában I. helyezést ért el. #Év Levéltári Kiadványa Díj 2017 #MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport #Magyar Levéltárosok Egyesülete |
Egyetemtörténeti fotók az EDIT-ben
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi LevéltárAz egyetemi ünnepségeken, eseményeken 1988 és 2009 között készült fényképek folyamatosan kerülnek feltöltésre az EDIT Egyetemi Fotótárába. A képeken a tanévnyitók, a díszdoktoravatások, könyvbemutatók, a lágymányosi campus felavatása és az egyetemi élet sok egyéb pillanata látható. #ELTE Egyetemi Levéltár | |
Könyvtárak a fenntartható fejlődésért - Könyv-örökbefogadási program mint jó gyakorlat!
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárA Magyar Könyvtárosok Egyesületének legújabb kiadványában jó gyakorlatként helyet kapott az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, valamint az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány közös könyv-örökbefogadási programja. #könyv-örökbefogadás #fenntartható könyvtár |
Open Access Erasmus Staff Week 2018. március 12-16. Liège, Belgium
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárA Liège-i Egyetem könyvtárai 2018. március 12. és 16. között Open Acces Erasmus Staff Week programot szerveztek. A szakmai rendezvényen az ELTE Egyetemi könyvtár és Levéltár munkatársa, Virág Gabriella képviselte egyetemünket. #Open Access #Erasmus #Erasmus Staff Week
| |
De Gruyter folyóiratok az ELTE-n
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárA De Gruyter 500 open access, valamint több mint 350 előfizetéshez kötött folyóirata vált teljes szöveggel elérhetővé az egyetem polgárai számára. #adatbázis #DeGruyter |
Academic Search Ultimate adatbázis az ELTE-n
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz EBSCO által szolgáltatott Academic Search Ultimate adatbázis 2018 végéig minden ELTE-polgár számára elérhető. #adatbázis #EBSCO #ASU | |
Támogassa könyvtárunkat 1%-ával!
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár küldetésének érzi, hogy a hazai kutatásban, oktatásban résztvevőket hazai és külföldi szakirodalommal lássa el, és bekapcsolja a tudományos élet nemzetközi vérkeringésébe. Az információhoz való szabad hozzáférés biztosítása, kulturális értékeink megóvása és digitalizálása, valamint a modern technológiai eszközök beszerzése és a folyamatos szolgáltatásfejlesztés megvalósítása érdekében most Ön is tehet. Kérjük, adója 1%-ának felajánlásával támogassa az Egyetemi Könyvtárért Alapítványt! #Egyetemi Könyvtárért Alapítvány #személyi jövedelemadó 1% |
Könyvtári kisegítőket keresünk
Egyetemi Könyvtár és Levéltár Egyetemi KönyvtárAz ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a Kulturális Közfoglalkoztatási Program könyvtári ágának keretében – az Országos Széchényi Könyvtár mint munkáltató irányításával – könyvtári kisegítő munkakörök betöltésére keres jelentkezőket. A program 2018. június 30-áig tart. Jelentkezni önéletrajz megküldésével lehet a titkarsag@lib.elte.hu e-mail címen. #Kulturális Közfoglalkoztatási Program #könyvtári kisegítők | | |